Szervezés hallgatói szemmel #9

Egy újabb esztendő mindig változásokat hoz a korábbi időszakhoz képest. Ilyenkor sokan megfogadják, hogy a következő évet tartalmasan és örömmel fogják eltölteni.  Az OTDK szervezésében mi is hasonlóakat határoztunk el hónapról hónapra… és szinte hihetetlen, de két nap és március következik. Egyre izgalmasabb szakaszoknak nézünk elébe.

A múlt heti blog és vlog bejegyzésből már tudhattátok, hogy elkészült a Társadalomtudományi Szekció tagozati beosztása. A szervező stáb elszántan dolgozott ezeken a munkákon. A legfontosabb információ, hogy elkészült a végleges tagozati beosztás. A dolgozatok címe alapján megtekinthető a sorrend a Társadalomtudományi Szekció hivatalos honlapján (http://tarstudotdk2019.gtk.szie.hu/program/tagozatok).  

Szorosan kapcsolódik az előző hírhez, hogy kiküldésre került a résztvevő hallgatók számára a regisztrációs lap, amellyel a rendezvényre tudtok jelentkezni. A szállásra, az étkezésre és a szabadidős programokra vonatkozóan kell az űrlapot kitöltenetek. Regisztráció nélkül nem tudunk nektek szolgáltatásokat biztosítani a rendezvényen. A Társadalomtudományi Szekció hivatalos oldalán elérhető a regisztrációs felület (http://www.tarstudotdk2019.gtk.szie.hu/regisztracio/eloado-palyamunkat-bemutato-hallgatoknak). Legkésőbb március 8-án éjfélig tudtok regisztrálni, kérünk mindenkit, tegye meg minél előbb! Az űrlap kitöltése előtt azonban mindenki tekintse át a tagozati beosztást, a szakmai, kulturális és a szabadidős programokat.

Mint az a mostani blog bejegyzésből is kiderült, egyre fontosabb állomásokhoz érkezünk a XXXIV. OTDK Társadalomtudományi Szekciójának előkészületeiben. Egyre több információ kerül fel Szekciónk hivatalos honlapjára a részletekkel kapcsolatban, valamint a Facebookon is számos új hírt és meglepetést osztunk meg számotokra. Figyeljétek rendszeresen a honlapon megjelenő tudnivalókat és híreket, valamint kövessétek a Facebook bejegyzéseinket is. J